Mákoskalács

Fényes Adolf „Mákos kalács” című műve a modern magyar festészet egyik legkedvesebb alkotása. Nemcsak egy egyszerű csendéletről van szó: mesél a hangulatról is, melyet egy lusta, békés vasárnap délelőtt kelt bennünk, amikor büntetlenül, ráérősen majszolhatjuk a reggelinket és kortyolhatjuk a friss tejet, vagy átélhetjük általa egy délutáni uzsonna egyszerű, de nagyszerű örömét. Ahány asztal, annyi szokás – ahány alkotás, annyi hangulat és történet, melyeknek csak a képzeletünk szabhat határt. A „Mákos kalács” című képen az egy főre terített asztal egyfajta oltárként várja az oda ülőt, aki – hacsak képzeletben is – akár a mű nézője is lehet a kompozíciós megoldás révén. Érdemes megemlíteni a karosszék fölé akasztott Golgota-nyomatot, amely erősíti a szakrális jelentést az alapvetően profán környezetben. Az otthon szentsége.

⠀
1905-ben Lyka Károly tette fel a kérdést a Művészet című folyóiratban, hogy „Vajjon mily művészi célpont felé vágyik Fényes?”. A szavaival élve „nagy tévedések, a ficamodással végződő merész szökések” után következtek az „iskolai olvasókönyv egész meséi”, hol a finom szociális érzékenységről tanúskodó alkotásai, hol naturalista művei, hol természettanulmányai, mígnem végül elérkezett „bizonyos bölcs szűkszavúsághoz” és lelt igazán magára és jellegzetes stílusára.⠀
Fényes Adolf 1907 és 1912 közötti korszaka rendkívül népszerű: ebben az időszakban festette a süteményeket, mézes- és mákos kalácsokat ábrázoló csendéleteit.

A művész tartalmi és stílusbeli törekvései ekkortájt – túl a gyermekkori kecskeméti emlékein – a hazai szecessziós hullámhoz is kapcsolódnak, amelyben fontos szempontként merült fel a nemzeti (népi) és modern jellemzők együttes használata. Az otthon lírai ábrázolásain a mákoskalács-motívum a mindenki által ismert honi világot és érzést idézi fel, ami bár mindnyájunknak mást jelent, mindig jó visszatérni – és beleharapni, akár a hangulatba, akár abba a bizonyos kalácsba…⠀(Magyar Nemzeti Galéria)